GO for LNG!

Megtekintve: 1187 Megfigyelők: 2
Azonosító: 7559
Adomány mértéke: 100 %

A Go for LNG! alapvetően egy gazdasági kártyajáték, ahol dörzsölt gázkereskedőként kell helytállnunk. Ez a menedzser- és versenyjáték az MVM felkérésére készült (volt másik pályázó is természetesen, de én lettem a szerencsés, aki kitalálhatta a játékot). Érdekes kihívás volt, és összetettebb lett, mint terveztem elsőre, de nem baj, jó volt a komfortzónámon kívül is kitalálni játékot. A felajánlott játék a saját példányom volt, bontott, nem játszottunk vele :)

Volt egy demodoboz is, na, azzal sokat játszottunk, de azt megtartom.

A GO for LNG! játékban földgázkereskedőket alakítunk, akik saját ügyességük és piaci rátermettségük segítségével földgázbeszerzési és -értékesítési üzleteket kötnek, azaz különböző kitermelési területekről cseppfolyósított földgázt, LNG-t vásárolnak, utána szállítanak, majd adnak el a felvevő piacokon (értékesítési helyszíneken) – lehetőleg minél több haszonnal. A győztes több forduló után az lesz, aki a legtöbb pénzt gyűjtötte össze.

A játékban állandóan változó körülmények között – viszont szórakoztató és könnyen tanulható szabályok mellett – kell a legoptimálisabb döntéseket meghoznunk célunk elérése érdekében.

A JÁTÉK CÉLJA

A játékosok földgáz-értékesítési szerződéseket kötnek különböző felvevő piacokkal (értékesítési helyszínekkel), hogy azok szükségleteit kiszolgálva minél több profithoz jussanak. Ám a szerződések megkötésekor bölcsen kell mérlegelniük, mivel a piac aktuális helyzetétől függően egy-egy szerződés akár rendkívül kedvezőtlen helyzetbe is hozhatja őket. Az a földgázkereskedő lesz a győztes, aki a játék végre minimum 5 szerződés teljesítésével a legtöbb pénzt tudja felhalmozni.

A játék kereskedelmi forgalomba nem kerül!

További információk

Tranzakció státusz

Az átutalás megérkezett
-
-
Ajánlattevő Ajánlat Időpont
5 500
Ft
2 éve
8 500
Ft
2 éve
12 000
Ft
2 éve
18 000
Ft
2 éve
20 000
Ft
2 éve
Még senki sem szólt hozzá